Félelem és reszketés

2007. február 1. 21:57 - címkék és kategóriák: Nyafogás Munka - 7 komment

Legszívesebben persze az egészségügyről írnék, annak helyzetéről, meg hogy milyen innen a vizitdíj meg az ágyszámcsökkentés, meg hogy mit gondolok én és mit a főnököm, de több okból nem teszem. Elégedjünk meg annyival, hogy orvosi tanulmányaim és humán érdeklődésem ellenére csak ma jöttem rá arra a nyelvfejlődési evidenciára, hogy az orvosi recepten szereplő "vény" szócska az "orvosi rendelvény" kifejezés rövidítése.

Egyébként jó hírek is vannak, leadtam az esszéimet, így megvan a félévem a phD-képzésben. (Remélhetőleg, hacsak nem dobja vissza remekművemet a Mester, de talán nem.) Leadtam az esetismertetéseimet a pszichoterapeuta-képzésbe, holnap pedig vizsgázom ugyanebből. Már csak 3 cikkel vagyok elmaradva, amelyek közül kettőnek egy-egy fejezetét írom (illetve nem írom), a harmadikat pedig teljes egészében. Szóval zsúfolt február elé nézünk. Hogy márciustól mi lesz, azt meg nem akarom elkiabálni, majd szólok, ha már.*

És végül az elengedhetetlen nyafogás: a gyökérkezelés alatt álló fogamról kiderült, hogy korona kell rá, ehhez be kell tömni a mellette lévőt, vagyis még egy csomószor kell mennem, és harminc-negyvenezer forintra kell számítanom. (ami szerintem még így is kedvezményes ár). Hiába, a fogorvosokkal nem lehet packázni. Mindemellett meg is fáztam, a klasszikus torokfájás-köhögés-orrfolyás, amit a klasszikus cetebe-lándzsás útifű kombinációval gyógyítok (többnyire két napig bírom az efféle népigyógyászatot, és ha addig nem múlik el, akkor elkezdek széles spektrumú antibiotikumért rinyálni). De legalább a téli depresszióm elmúlt, hála a ginzengnek és a globális felmelegedésnek. Azért ha valaki Thaiföldön van, hozhatna nekem ginger tea-t, mert a Culinaris-os csávó még mindig nem volt képes beszerezni.

* Nem, nem vagyok terhes.

Eddig beérkezett kommentek: 7

Igaz, hogy Thailföldön most nem vagyunk, de az itteni egyik piacon van 2 thai bolt is, ha gondolod megnezhetem neked a ginger tea-t.

láttam valamiféle instant gyömbértea granulátumot a (veletek is nagyjából) szemközti DM-ben, de nem vagyok benne biztos, hogy pont olyat kerestek...

Hali!

Tudom, nem tartozik egészen ide, de hátha érdekel:

www.mdchoice.com/cyberpt/cyber.asp

:)

Harci: köszi, bár szerintem itthon mindenhol csak a kinait lehet kapni, ami teljesen más és nagyon rossz. Tapsi, a dm-ben is csak a kinait lehet kapni.... :-(

Szia. Nem te használtad '97 környékén az "izabella" (vagy isabella) freemail-os címet? :)

zhal: nem, 97-ben még azt sem tudtam, hogy létezik internet.

Isolde, sajna en nem vagyok otthon (azt hittem az IP-böl latod). A becsi Naschmarkt elnevezesü piacon vennem, ha vennem.:o) S ott vannak echte thai termekek, en is szoktam venni.



Ehhez a bejegyzéshez nem lehet hozzászólni.

Keresés

Kiemelten

Yummie az isten! Majdnem.

Kapcs-ford

Isolde levelezik veletek néha

Jó ügy



Ide is írok néha

Mások

Kategóriák

Archívum

Egyéb