Heaven is here

2007. január 2. 15:51 - címkék és kategóriák: - 4 komment
Nagyon, nagyon nehéz visszazökkenni a munkába, és még álmos is vagyok, mert tegnap jó sokáig fennmaradtunk, hogy tovább tartsanak az ünnepek. Pedig dolgoztam két ünnep között is, rendes munkahelyemen meg mellékállásomban is; és volt szülinapi bulink, meg karácsonyi vacsi barátnőimmel, mindkettő elég jól sikerült szerintem. Bár a szülinapi buli helyén átvertek minket, de persze mi is tehetünk róla: az előző két évben a Jekyll és Hyde-ban tartottuk ugyanezt a bulit, és teljesen oké volt a személyzet, ezért idén is odamentünk és idén is csupán szóbeli megegyezést kötöttünk a feltételekről, csakhogy időközben lecserélődött a vezetőség, és az új banda, hát, röviden szólva nem tartotta be, amit a pénzünk bánt főleg. De ettől eltekintve remek volt, azt szeretem főleg a szülinapban, hogy a különböző helyekről származó barátaimat (úgy is, mint: soproniak, pszichiáterek, bloggerek, bölcsészek) egy helyen láthatom és ajándékot is hoznak. Másnap (másnap) mondjuk eléggé megviselt, hogy mellékállásom keretében vagy harminc interjút kellett megcsinálnom, valamint vöröslencselevest és vodkás fusillit az este érkező barátaimnak, de azért túlestünk ezen is és jól sikerült, leszámitva talán a fusillit. És ami még emlitésre érdemes, az a szilveszteri buli, ahol egy amerikai tinédzserek által kedvelt (ivós) játékot játszottunk és rengeteg új információt tudtam meg barátainkról, például, hogy ki dugott már liftben vagy ki kötött már pulóvert.

A "Mit várok ettől az évtől" rovatba pedig csupa jót irnék: az ember állitólag úgy tölti az évet, ahogy január elsejét tölti, amikor is tanultam egy kis statisztikát (csütörtökön vizsgázom), olvastam egy kis Kelly Linket, megfőztem a tradicionális korhelylevest, de főleg House és Veronika Mars részeket néztünk kritikátlan mennyiségben. Az éves horoszkópom szerint ez az év a pénzről fog szólni, amiből nagyon sok lesz idén, ami annál is inkább örömhir, hogy ha minden jól megy, annyi év nélkülözés után végre eljön hozzánk a civilizáció és lesz itthon is Body Shop, Haagen Dazs és Starbucks.

Update: A zord jelen ezzel szemben az, hogy ügyeletes vagyok és valami istentelenül hideg van a kórházban. Lehet, hogy most, hogy felemelték a gáz árát és kevesebb pénzt kap az egészségügy, már soha többet nem fognak fűteni? Kabátban fogok vizitelni.

Eddig beérkezett kommentek: 4

megmenekültünk

Haagen Dazs van már most is: www.culinaris.hu
:-)))

Van valami félelmetes abban, hogy a pszichiáter is ember. Olyannyira, hogy egy átlagos vizit előtt még gyorsan megnézi a feedjeit és enged a kényszernek, hogy blogbejegyzésben posztolja az elmúlt napok eseményeit.

A zord, beesett, szakállas, fehérköpenyes öregúr helyett fiatal, enyhén nyafka hölgyemény írja fel az antipszichotikumot. Isoldésen. Mégis, valamiért inkább a nyafogóssal fogom megvizsgáltatni magam, mint a megsavanyodottal. Persze, ha aktuális lesz.

Boldog születésnapot, utólag is.

Én is boldog születésnapot kívánok utólag. És sajnálom, hogy nem találtunk már szabad időpontot nektek és ilyen helyzetbe kerültetek. :(



Ehhez a bejegyzéshez nem lehet hozzászólni.

Keresés

Kiemelten

Yummie az isten! Majdnem.

Kapcs-ford

Isolde levelezik veletek néha

Jó ügy



Ide is írok néha

Mások

Utolsó kommentek

Kategóriák

Archívum

Egyéb