Fogászat, meteorológia

2007. január 27. 18:26 - címkék és kategóriák: Nyafogás - 3 komment
Nem gondoltam volna, hogy ilyen hosszadalmas egy gyökérkezelés, ezzel szemben lassan egész jól megtanulok csak az egyik oldalon rágni. Meg depressziós voltam, de most épp elmúlt, és azon gondolkodtam, hogy a pszichoterápia (dinamikusan orientált terápiákra gondoljunk) pont olyan, mint egy gyökérkezelés, az ember józan ésszel azt hinné, hogy ha feltárták egészen a gyökércsúcsig, akkor utána be lehet tömni és kész, ehelyett újra és újra vissza kell menni, újra és újra kifúrni belőle az ideiglenes tömést, és újra és újra bazinagy tűkkel mélyíteni ugyanazt a lyukat, amit már huszonötször feltártunk. Nem beszélve arról, hogy az ülések közötti időszakban mindvégig undorító keserű az ember szájíze az ideiglenes tömést alkotó egyik antibiotikum miatt.
Bizarr odontológiai hasonlatok rovatunkat hallották. Következő számunk tartalmából: átfedések a fraktálgeometria és a fogínybetegségek területén.

Egyebekben voltunk Miskolcon az mpt-n (Magyar Pszichiátriai Társaság éves kongresszusa), a szokásos volt, beleértve az időjárást is, pedig már kezdtem aggódni. De van néhány ilyen ősi népi megfigyelés, amik konzekvensen tartják magukat: az egyik, hogy a volt-fesztivál ideje alatt sopronban mindig esik az eső; a másik pedig, hogy az Mpt alatt adott városban (ez egy vándorgyűlés, mindig máshol van) esik a hó. Miskolc minden lehetséges előítéletemet beigazolta, úgy is, mint gyönyörű környékkel körülvett csúf iparváros, lepukkant szórakozóhelyekkel és hőzöngő kopasz fiatalemberekkel. Jól éreztük magunkat egyébként, bár elég kalandos volt találni egy helyet péntek este, ahol nincs teltház, az egyetemi rock-klubba pedig konkrétan azért nem engedtek be minket, mert a kidobónak nem voltunk szimpi, vagy úgy ítélte meg, nem vagyunk célközönség, nem tudom. Ellenben egy éjszakát a Palota Szállóban töltöttem Lillafüreden, ami gyönyörű, és régóta vágytam rá, hogy egyszer megszállhassak ott.

Főleg nyafogás

2007. január 21. 13:51 - címkék és kategóriák: Utazás Nyafogás - 4 komment

Kezd bűntudatom lenni, hogy olyan kevés szépet mondtam Prágáról, amikor pedig az volt, szerencsére azonban vittem magammal számos tehetséges tollnokot: ideát olvasható noiz irodalmi kontextusban is értelmezhető, ám nem kevésbé hiteles beszámolója. (Az "irodalmi kontextusban is értelmezhető" kifejezés egyébként a Csáp egyik fantasy-kritikájában tetszett meg, igy használatba vettem. Sosem lehet elegendő modorosság az ember tarsolyában.)

Az elmúlt héten meg mindenféle horror történt, például ügyeltem, és nem tudtam aludni, mert szörnyű hideg volt a szobában, egészen hajnali háromig, amikor is olyan gyorsan ugrottam elő egy sürgős riasztásra, hogy a kulcscsomómat elfelejtettem magamhoz ragadni. Magyarul kizártam magam a szobámból hajnali háromkor, elzárva magamat ezzel az ágyamtól, fogkefémtől, váltás ruháimtól stb. Reggel aztán jött a takaritónő, aki beengedett, bár neki sem volt kulcsa, mivel nem a mi takaritónőnk volt, hanem a helyettese, viszont ismert egy módszert, amivel kulcs nélkül is ki lehet nyitni az effajta zárat. A módszert egyébként az elmúlt héten leste el magát rendszeresen kizáró kolléganőmtől.
Másnap meg azért nem aludtam, mert fájt a fogam, mégpedig az, amelyiket nyáron jelentőségteljesen megkocogtatott a fogorvos azzal, hogy "ez lesz a következő". Mivel röpke életem során nem először átkozott meg fogorvos, úgy döntöttem, nem húzom tovább, hanem elmegyek, persze, gyökérkezelni kellett, amit még sosem csináltak velem és amitől nagyon féltem. Már éppen kezdtem felkészülni a küszöbön álló elviselhetetlen fájdalomra, amikor a Zsófi (a fogorvos) előhúzott a számból egy pár mm hosszú, véres kis cafrangot, és a csipesszel győztesen  meglengette az arcom előtt: - Az ideg! - Elég laza. Most ideiglenes tömés van a fogamban, ami rettenetes izű, és igy már végképp semmi örömöm nincs az életben: egész hétvégén dolgozom vagy esszéket és esetismertetéseket kell irnom, amiket múlt héten kellett volna leadni, és most még az evés élvezetétől is megfosztódtam.
Különben is téli depresszióm van, olyankor úgysem tudok érdekesen irni, senki sem szeret, mindenki utál, azt hiszem, kukacokat fogok enni.

Jaj, nem úgy értettem

2007. január 17. 16:52 - címkék és kategóriák: Nyafogás
Most gondoltam, hogy akkor elmagyarázom, hogy igazából nem sértődtem meg a Kocsis Péterre, hanem humorosnak találtam, ahogy sznobizmus-témában kb porig alázott; valamint a lenti bejegyzés némely részeiben a méltán közkedvelt isolde-féle önirónia lakozik, és hogy nem az volt a baj a Tigrissel, hogy nem volt hely, hanem, hogy a pincér nem mondott annyit, hogy "bocs, nincs hely", ehelyett csak nézett megvetően, de most tényleg el kell magyarázni? ugyan már. 
Na. A konzervturista meg az, aki elmegy az utazási iroda háromnapos Tavasz Prágában-útjára és semmit nem néz meg a kötelezőeken kivül, és csak abba a kocsmába megy be, ahova előre foglalt asztalt az idegenvezető a csoportnak. Én kérem tisztelettel kreativ utazó vagyok, aki alkalomadtán letér a megszokott útvonalakról (amennyiben azok szerepelnek a lonely planetben), aki vállalja önmagát és preferenciáit, és ha úgy adódik, képes bűntudat nélkül Barbie-kiállitást nézni Prágában (volt gót Barbie is, meg egy csomó celeb-Barbie, és tudtátok, hogy a kezdetekkor Barbie-nak volt csúnya barátnője? Egy szeplős turcsiorrú, aki azért hordhatta a ruháit).

Válság, tigris, pacalleves

2007. január 16. 23:09 - címkék és kategóriák: Utazás Nyafogás Kultúra - 7 komment
Voltunk Prágában, jó volt. Kiolvastam négy könyvet a vonaton, ebből az egyik a Prágai capriccio volt Kocsis Péter tollából. Már az első fejezetből (igazából az első fejezet ciméből) megtudtam, hogy konzervturista vagyok, tudjátok, az a fajta, aki a Lonely Planettel és fényképezőgéppel a kezében nyájként vonul a Károly-hidon, és aki Coffee Heavenben közepes lattét iszik karamellsziruppal, ahelyett, hogy megkeresné a Vencel tér aljában azt a kis hentesboltot, amelynek a hátuljában eredeti pacallevest reggeliznek az eredeti csehek eredeti kimért kakaóval. Egyébként be kell vallani, hogy a könyvből nagyon sokat meg lehet tudni a cseh történelemről, érdekeseket is, és meg kell hagyni azt is, hogy teljesen átjön belőle egyfajta Hangulat: kb, amikor kivörösödött arcú csehek merengenek korsó pilzeni és ecetes kolbász felett a külvárosi kiskocsmában miközben fogatlan tangóharmonikás nyikorgatja mellettük hangszerét. Minden pozitivuma ellenére mégis világnézeti válságba taszitott a mű, azaz ráébredtem, hogy soha nem lesz belőlem külvárosi kiskocsmában pilzeni felett merengő cseh, és akármennyire is igyekszem elrejteni a Lonely Planetet meg a nagy, bámész turistaszemeket, még vasárnap délután háromkor is ki fog nézni a pincér a majdnem teljesen üres Arany Tigrisből, mint ahogy ez meg is történt. Persze, nem azért mentem oda, mert az Hrabal törzshelye volt, hanem mert Kocsis Péter egy teljes fejezetet szentel neki a könyvében, ráaásul a fejezetnek a cime A szentély, és olyanokat ir benne, hogy itt győz a vertikális örökkévalóság az idő múlásának horizontális... valamije felett. És bár Kocsis Péter figyelmeztet, hogy az Arany Tigris az a fajta szakrális hely, ahol nem látják szivesen, mondhatni, gyűlölik 1. a nőket, 2. a turistákat, én balga fejjel azt hittem, hogy ezek alatt húszfős, folyamatosan fotózó japán középiskoláslány-csoportokat értenek, akik light kólát akarnak kérni a frissen csapolt pilzeni e katedrálisában. Dehát hogyan is hihettem, hogy a csapos nem veszi észre rajtam rögtön az első pillantásra, hogy sosem olvastam Hrabalt, a pilsner szerintem túl keserű, és hogy csak egyszer ettem életemben pacallevest, akkor is véletlenül? Egy szó, mint száz, a missiont elbuktam, nem ülhettem le a Tigrisben, még gondolkodom, legyen-e új életcélom a visszatérés. Amikor is majd megtanulok cseh nyelven filozófusokat idézni, évtizedek alatt összebarátkozom valamely törzsvendéggel, és bár már nyilván öregasszony leszek, mire sikerül elérnem, hogy leülhessek az asztalukhoz a Tigrisben, akkor véres bosszút állok, de legalábbis botrányt csinálok, amiért nem szolgálnak fel nekem diétás, alkoholmentes pilzenit.
Szóval jól éreztük magunkat.
Megnéztük a nevezetességeket is persze, ittunk sört, ettünk knédlit, sétáltunk. Sokat. Megnéztük azt a két dolgot, amit logisztikai nehézségek és/vagy útitársam ellenállása miatt tavaly nem sikerült (az Obecni Dum nevű gyönyörű és nagyon szecessziós kultúrpalota és a Barbie-kiállitás). Vettem magamnak egy csodaszép zsebnaptárat a Mucha múzeumban, mutogattam is ma boldogan a kollégáimnak (igen, ugyanazoknak, akiknek azóta sem tűnt fel a falon a múlt héten megjelent hatalmas Rousseau-naptár), amire furán néztek, és megkérdezték, minek adtam pénzt ezért, amikor minden évben kapunk nyomi, sötétkék vagy fekete műbőr, ám a célnak tökéletesen megfelelő zsebnaptárakat a gyógyszercégektől.
Voltunk a thai étteremben, ahol a humoros sors kishiján pacallevest etetett velem. Ez azért van, mert képes vagyok gondolkodás nélkül megrendelni olyan dolgokat az étlapról, aminek nem értem a nevét, szerintem az kaland, és gondoltam, thai étteremben viszonylag belátható palettán mozoghat a leveskinálat, de aztán megkérdezte a kedves thai pincérfiú, hogy komolyan a tehéngyomrot akarom-e. Egyébként a valóságban nincs bajom a pacallevessel, bár csak egyszer ettem Szlovákiában, amikor megrendeltem valamit az étlapról, aminek nem tudtam a nevét, és nem volt rossz, de ezúttal az ananászlé-pacalleves-red curry kombináció még nekem is túl merésznek hangzott.
Mi is volt még... egészen kevés dolgot vásároltam, ami különös, talán felnőttem, és rájöttem, hogy az utazásban az élmény a fontos (és nem pedig az, hogy tárgyakat hordjunk haza, amik aztán a szürke hétköznapokon az élményre emlékeztetnek), vagy csak tudat alatt mégis bűntudatot keltett bennem a könyv és a konzervturistaságom. Vagy kevés volt az idő.

Dolgok

2007. január 9. 16:22 - címkék és kategóriák: Kultúra - 3 komment

Először egy közérdekű (nem) felhivás: nagyon szeretném megszerezni Csermely Péter: Kutatás és közlés a természettudományokban c. könyvét, könyörgöm, adja el nekem valaki! Kölcsön megvan, de tetszik, és szeretném, ha a birtokomban lenne, de sehol nem lehet kapni messze s távol, se könyvesboltban, se interneten.

Kiváncsiságból elmentem tegnap megnézni az antikváriumos Alexandrát, de nem nagy szám. Tény, hogy jobb a csi, mint a többi Alexandrában: valaki felvilágosithatta őket, hogy a könyvek szeretik a bükkszinű fa könyvszekrényeket, igy, ha az ember nem nézi meg, mi van a polcon, akár jól is érezheti magát. Csakhát kevés az értelmes könyv, de nem erről akartam beszélni, végül is vettem egy prágai "bédekert", egy pszichoterápiás könyvet, meg egy gyönyörű Rousseau-naptárat. Meg is jegyezte ma az egyik betegem, hogy nahát, milyen jó izlésű pácienseim vannak, de felvilágositottam, hogy nem ajándékba kaptam, hanem magamnak vettem, valamint ő az első, aki észrevette.
Visszatérve az Alexandrára, rohadt meleg volt, az antikvárium-részben nem volt semmi izgi könyv, az eladólány pedig legalább húsz percig kutatott a polcokon a keresett Prága-könyv után, mig végül megtaláltam. De azért az, hogy a klasszikus populáris-könyvesbolt-belsőből egy lépéssel egy antikváriumba lépsz át, az tökjó feeling, még akkor is, ha ott is ugyanaz a romantikus ponyva van, csak használt.
Később elmentünk moziba, és megnéztük a Tökéletes trükköt, ami unalmas, idegesitő, és egy baromság. Mondjuk én eleve utálom a bűvészeket meg a cirkuszt, de alapvetően ezen még túl tudom magam tenni, nem ez volt a baj. És azt se értem, mi ez a hiszti, hogy bármit elmondasz a filmről, az már spoiler, a fenéket az. Az első három perben kiderül, hogy két rivális bűvészről szól a századforduló Angliájában. Egyedül jó benne a Teslát játszó David Bowie, de egyébként... egy Boston Legal- és két South Park-részt kellett megnéznem utána, hogy valamennyire kiheverjem.

Karma is a funny thing

2007. január 7. 10:33 - címkék és kategóriák: Kultúra - 2 komment
Nyűgös vagyok, mert egész hétvégén teszteket értékelek ki a mellékállásomba, az élet egy taposómalom, és az idő is rossz. Azért a fennmaradó időben néztünk egy csomó My name is Earl-t, úgyhogy most megint hiszek a karmában. Röviden arról van szó, hogy Earl nyer egy csomó pénzt, majd rögtön elcsapja egy autó, és akkor rájön, hogy ha rosszat teszel emberekkel, akkor veled is rossz dolgok fognak történni. Tehát ír egy listát az eddigi gonosztetteiről, és egyenként (epizódonként) jóvá teszi őket, miközben nagyon vicces helyzetekbe keveredik vicces barátaival együtt. "What goes around, comes around." Funny.

Másegyéb: írtam végül is a Molnár Tamásnak , hogy akkor ezt most így hogy, és azt válaszolta, hogy a közölt esetekben megváltoztatják a páciens adatait. Pl az anorexiás lány nem is annyi idős volt, és nem is aznap ment hozzá, mint ahogy a postban szerepel. Ez azért talán egy fokkal jobban hangzik.
Megyek, folytatom a tesztjeimet.

Fáj a fejem

2007. január 5. 15:59 - címkék és kategóriák: Utazás Nyafogás Vásárlás - 7 komment
Szóval levizsgáztam tegnap statisztikából, ami jó. Jövő hétvégén meg megyünk Prágába. Kicsit gáz, hogy nagy százalékban azért várom, mert van ott egy jó thai étterem? Magyarországon még mindig nincs, a múltkor pedig nagy reményekkel rendeltünk kaját innen, de kicsi adag volt, drága, és a pad thai leginkább ragacsos cukros-mogyorós tésztát jelentett. Persze, más jó dolgok is vannak Prágában, nem utolsósorban a lift.

They say life is the thing, but...

2007. január 2. 22:41 - címkék és kategóriák:
Hát igen, szóval azt hittem, az, hogy 55 könyvet olvastam el 2006-ban, az valami, aztán elolvastam Lobotomia idevágó postját is. Nem baj, nem ez a lényeg. Inkább megmondom a legjobb ötöt.
Richard Morgan: Valós halál
Sztrugackijék: A kárhozott város
Paul Auster: Holdpalota
Baricco: Selyem
Niffenegger: Az időutazó felesége
A két legeslegjobb pedig, amiket nem fogok kölcsönadni, nehogy elvesszenek*, az a Holdpalota és Az időutazó felesége. Illetve, Az időutazó feleségét kölcsön tudom adni, mert három példányban is megvan: az első, ronda és a második, szebb magyar kiadás, valamint angolul. Jó, és miért ne gyűjthetném ugyanannak a könyvnek a különböző példányait? Száz év magányom is több van, és Turms, a halhatatlanom is volt kettő, amig az egyiket neki nem adtam a férjemnek.

*Ez se igaz egyébként, mert van pár ember, akik már bizonyitottak könyvvisszaadás terén, és rájuk külön szabályok vonatkoznak.

Heaven is here

2007. január 2. 15:51 - címkék és kategóriák: - 4 komment
Nagyon, nagyon nehéz visszazökkenni a munkába, és még álmos is vagyok, mert tegnap jó sokáig fennmaradtunk, hogy tovább tartsanak az ünnepek. Pedig dolgoztam két ünnep között is, rendes munkahelyemen meg mellékállásomban is; és volt szülinapi bulink, meg karácsonyi vacsi barátnőimmel, mindkettő elég jól sikerült szerintem. Bár a szülinapi buli helyén átvertek minket, de persze mi is tehetünk róla: az előző két évben a Jekyll és Hyde-ban tartottuk ugyanezt a bulit, és teljesen oké volt a személyzet, ezért idén is odamentünk és idén is csupán szóbeli megegyezést kötöttünk a feltételekről, csakhogy időközben lecserélődött a vezetőség, és az új banda, hát, röviden szólva nem tartotta be, amit a pénzünk bánt főleg. De ettől eltekintve remek volt, azt szeretem főleg a szülinapban, hogy a különböző helyekről származó barátaimat (úgy is, mint: soproniak, pszichiáterek, bloggerek, bölcsészek) egy helyen láthatom és ajándékot is hoznak. Másnap (másnap) mondjuk eléggé megviselt, hogy mellékállásom keretében vagy harminc interjút kellett megcsinálnom, valamint vöröslencselevest és vodkás fusillit az este érkező barátaimnak, de azért túlestünk ezen is és jól sikerült, leszámitva talán a fusillit. És ami még emlitésre érdemes, az a szilveszteri buli, ahol egy amerikai tinédzserek által kedvelt (ivós) játékot játszottunk és rengeteg új információt tudtam meg barátainkról, például, hogy ki dugott már liftben vagy ki kötött már pulóvert.

A "Mit várok ettől az évtől" rovatba pedig csupa jót irnék: az ember állitólag úgy tölti az évet, ahogy január elsejét tölti, amikor is tanultam egy kis statisztikát (csütörtökön vizsgázom), olvastam egy kis Kelly Linket, megfőztem a tradicionális korhelylevest, de főleg House és Veronika Mars részeket néztünk kritikátlan mennyiségben. Az éves horoszkópom szerint ez az év a pénzről fog szólni, amiből nagyon sok lesz idén, ami annál is inkább örömhir, hogy ha minden jól megy, annyi év nélkülözés után végre eljön hozzánk a civilizáció és lesz itthon is Body Shop, Haagen Dazs és Starbucks.

Update: A zord jelen ezzel szemben az, hogy ügyeletes vagyok és valami istentelenül hideg van a kórházban. Lehet, hogy most, hogy felemelték a gáz árát és kevesebb pénzt kap az egészségügy, már soha többet nem fognak fűteni? Kabátban fogok vizitelni.

5

2007. január 2. 13:41 - címkék és kategóriák: - 3 komment

Szóval többfelől is fel lettem szólitva a játékra, úgyhogy napok óta apró, ám szellemes dolgokon gondolkodom, amiket ritkán árulok el magamról, vagy még sosem irtam le, de nagyon nehéz. Többnyire olyan dolgok jutnak eszembe, amiket úton-útfélen mesélek, vagy olyanok, amiket bár nem mesélek, úgyis lehet tudni rólam.
Na jó, összeszedem magam.

1. Úton-útfélen hirdetem, hogy én soha nem tévedek el. Ettől még persze van olyan, hogy pillanatokra elbizonytalanodom, tényleg erre kell-e menni, de a végén mindig oda jutok, ahova indultam. Kivétel a fenti szabály alól épületek belseje, mert amint tető borul a fejem fölé, valami misztikus oknál fogva azonnal elveszitem minden tájékozódóképességemet. Vannak olyan kórházak, ahol hiába jártam tiznél többször, minimum öt kör, mire megtalálom a keresett orvosi szobát vagy egyéb célpontot.

2. Minden izeltlábútól félek, de általában csak akkor, ha más is van a környéken (megmentő vagy közönség, aki előtt érdemes hisztizni). Kivétel ez alól a csótány, amelynek láttán akkor is sikitok, ha egyedül vagyok a lakásban. Amikor a pasim legénybúcsúja volt, egyedül voltam otthon, és megláttam egy csótányt a vécében, lementem az utcára éjfélkor, és addig gyalogoltam, amig nem találtam olyan éjjelnappalit, ahol volt csótányirtó spray (és nem volt közel). Aztán hazamentem és halált megvető bátorsággal szembeszálltam a szörnnyel: lefújtam, többször, rácsuktam az ajtót, többször. Közelebbről megnézve aztán már nem is csótány volt, hanem valami ártatlan kis futrinkaféle.

3. Koffein-, orrcsepp-, sorozat-, és vásárlásfüggő vagyok. Azért nem próbáltam ki drogokat, mert szerintem rögtön rászoknék bármire.

4. Középiskolás koromban szerelmes voltam egy zenész fiúba, amit a következőképpen menedzseltem: megfigyeltem, milyen lányok tetszenek neki, majd ennek mintájára hosszú szoknyákat varrtam magamnak és két évig növesztettem a hajamat. Mindenféle fura zenekarokat szeretett, én meg még a New Kidsnél tartottam, ezért megvettem az Ötven rocklegenda c. könyvet, kiolvastam, és kiválogattam belőle azokat a bandákat, amiknek tetszett a neve vagy a leirása. Ezeket megkerestem apám kazettái között, vagy kivettem a soproni könyvtárból, és meghallgattam. Volt, ami nem tetszett, mások meg tetszettek*, azokat átvettem magamnak is: igy "lett" zenei izlésem, ami nagyon sokat azóta sem változott.
(*Konkrétan a Pink Floydra, Yesre, Bob Dylanre és Joan Jettre emlékszem, valamint még ma is megvan a soproni könyvtárból másolt Joni Mitchell kazettám.)

5. Van titkos blogom.

És akiknek továbbadom, vagy mert kiváncsi vagyok rájuk, vagy mert el tudom képzelni, hogy tetszene nekik: blogtogon, robin, greta, disco, suematra. Nem, nem sértődőm meg, ha nem irtok semmit.

Keresés

Kiemelten

Yummie az isten! Majdnem.

Kapcs-ford

Isolde levelezik veletek néha

Jó ügy



Ide is írok néha

Mások

Utolsó kommentek

Kategóriák

Archívum

Egyéb