megkóstolnám...
vagy ne nyúljuk le az alsó polcot ;)
igen, amikor én mentem a jelly beanért, akkor ugyanez az úriember (legalábbis szerintem, a többi kolléga fiatalabb ott) kérdezte meg valami utánozhatatlan hangsúllyal, hogy én rendeltem-e, majd tette hozzá hangsúlyozottan elnézően, hogy hát igen, az ilyen nem igazán különleges, de itthon nem kapható dolgok is fogynak náluk. én nagyon jól szórakoztam ezen, rá is tettem még egy lapáttal, és akkor magához kapott és visszavett, azóta előre köszön, ha belépek a boltba. valahogy úgy vagyok ezzel, hogy nekik - részben - a sznobság a dolguk, ők ebből élnek.
Ilyesmiket nem lehet online rendelni?
lucia: mit értesz tkp azon, hogy "még rátettem egy lapáttal?" mit kell csinálni, h nekem is előre köszönjön? :-) teodora: nem tudom, még nem kerestem.
megpróbálom rekonstruálni a társalgásunkat. először valami olyasmit mondtam, hogy a tömegkajákban az a jó, hogy legalább megbízhatóak, mert például ennek az english puddingnak, amit a bejáratnál kóstoltam, mondtam mosolyogva, olyan íze volt, mint a buli utáni mosogatóvízben ázott szivacsnak, pedig az ember azt hinné, hogy ha valami ilyen drága, akkor biztos finom is. utána azt is elmeséltem neki, hogy én például a homártól is két napig hánytam, amikor Amerikában udvariasságból megettem egy egészet, és itt belelendültem volna a további sznobkaja-élményeim taglalásába, de akkor mondott a pasi valami kompromisszumosnak szántat, és sietve átment a bolt túlsó felébe. azóta viszont megismer és köszön és ajánl dolgokat, bár ebben lehet, hogy az is szerepet játszik, hogy hetente sok pénzt hagyunk ott nekik. szal azt tudom tanácsolni, hogy csak keményen velük. :)
lucia: :-) :-) nagyon magam elé tudom képzelni a jelenetet
Csak annyit szerettem volna mondani, hogy a DM-ben tobbfele gingerest is lehet kapni, tegnap neztem. Szerintem a legegyszerubb egyebkent, ha hazilag keszited el: veszel gyombert, feldarabolod kicsit, leontod forrovizzel, teszel hozza citromot, mezet, ami tetszik, allni hagyod es kesz. Tobbszor is el lehet ezt kovetni egy gyokerrel es szerintem marha finom.
Jelentem, az Oktogonon, a gógynövényes-táplálékiegészítős kisbótban mindenféle kommentár nélkül lehet kapni. Igaz, kínai provenienciájú, de ez is ginszeng+nádcukor.
who: a kínai nagyon különböző a thaitól sajnos. tényleg teljesen más. lábszárcsont: DM-ben még sose láttam, szerintem lehet, hogy a ginzenggel kevered, mert abból tényéeg sokféle van nekik, de azért kösz.
Figyi, a körözés még aktuális? Nincs véletlenül egy fotód a célszemélyről?
www.asiachi.com/gingertea1.html pl ez, de sokféle van.

ekkora egy taplót. ez az a szint, akitől én már csak azért se vettem volna semmit, még ha teja nélkül maradok is.
(egyébként biztos nem. van ez a találmány, hogy internet, az onokámnak is ezt veszek karácsonyra, ott biztos lehet teját rendelni. németországból.)