Azért az egy kicsit bizarr, ahogy ma minden egészségügyi dolgozó valami napilappal vagy az indexen kezdett, megnézni, vajon az ő munkahelye rajta van-e a Listán. Félve merem csak megkérdezni, hogy mi a terv azokkal az orvosokkal, akiké nincs rajta? Mert én mondjuk még kitanulhatom a műkörmös szakmát, de ötvenéves sebész főorvost, aki egész életében gyomrokat operált, ám ehhez brilliánsan ért, mivé képezünk át? Ez egy csomó ember. Mindenki elmegy nyugdijba? Gyógyszerügynöknek? Magánrendelni? Külföldre? Erre van valami terv?
Mindenki megy amerre lát, legfőképp külföldre, már ha beszél nyelveket, aztán meg majd a hazaikatól megkapja az arcába még búcsúzóul, hogy cserbenhagyja a népét. Mi is megkaptuk. Jó kis perspektíva :(
és mi lesz az OPNI helyett, hiszn az országos ellátású hely volt. de állítólag eladják.
Csak a vélemény számít, vagy az igazság is? Mert csak a puszta "azt hallottam, hogy"-okból megvont következtetések után temettek. Nem a lista miatt maradsz, ha maradsz kenyér nélkül, hanem amiatt, hogy eleszitek egymás elől a kenyeret. Nem ártana a konkrét tervezet KONKRÉT tanulmányozás sem, ja és még egy: ahogy ez külföldön megy, ahol nincs ennyi gyógyító humánkapacitás felesleg, ahol nem "lopják ki" a pénzes betegeket a magánprakszisba, ahol a köszönet olyan őszinte szó, mint a bélelet boríték stb.
Kentex49, mennyire egyszerű egy lény vagy te. A KONKRÉT tervezet egy átgondolatlan, kapkodva összehányt izé. Egyetlen tudatos momentuma volt, az, hogy miközben leerőltették a közvélemény torkán, igyekeztek ellenséget csinálni az orvosokból. Látom, nálad sikerült.
Az OPNI BP legdrágább ingatlana.
Arab tulajdonu szallodat terveznek oda.
A betegek dogoljenek meg, vagy menjenek
kulfoldre gyogyulni. hello
bar belatom hogy erintettkent nehez kerdes ez de azert az is lehetseges hogy VALOBAN akadnak felesleges orvosi intezetek/agyak/orvosok, netan valoban rosszul vannak elosztva (es ezzel egyuttal az ugyeleti kerdes is megoldodik ha jol gondolom)
az is konkret kar ha a felesleges kapacitasokat nem epitjuk le, bar teny hogy absztraktabban szamszerusitheto
Ijj, ez a szállaoda szerintem csak szóbeszéd lehet.
már több helyről is megerősítették; attól félek, nem csak szóbeszéd... :o/ luxus-szálló.
Hű, ez tényleg úgy hangzik, mintha egy dekandens világ utolsó rángásait néznéd végig, de a Rákóczi pékség még mindig nyitva várja a péksütire vágyókat.
Képzeljétek az AXA felvásárolta a Winterthur biztosítót. Most leépitik az aktuárius, kontroller, könyvelő osztályt. Ez egy csomó ember. Mindenki elmegy nyugdijba? Ügynöknek? Külföldre? Erre van valami terv?
Kavics, azért más az, amikor egyik cég megveszi a másikat, aztán tisztogat, és más az, amikor az állam tisztogat - nemcsak egy cégnél, hanem egy egész szektorban. Ráadásul a legfontosabb szektorban.
Kedves Anton, gyere csatlakozz hozzánk, akik az eü-ben, de a versenyszférban dolgozunk már évek óta. (MASH szundo-boy, ha érted?) Véleményed tükrözi, hogy kényelmes pozicióból szemléled a dolgot és conformizmusod sugallja szavaid. Azt hiszem a media által "megrágott" és szerkeszett hírekből tájékozódsz. Kár ...
Dolgoztam már biztosítónál, hidd el, tudom, mit beszélek.
Elhiszem, hogy neked is szar, ésn csak azt kértem, ismerd el, kurvára nem egy liga a két dolog. Másik biztosítóhoz elmehetsz. Másik egészségügybe nem.

ja. arrol nem is beszelve, hogy mi lesz a gyomrommal.vagy a servemmel. vajon oda er-e a mento az 50km-re levo korhazba?
ide irtam majdnem valami politikait, de nem szeretnem elcsunyitani a blogodat vele :)