Az élet örök körforgásáról

2006. szeptember 23. 16:28 - címkék és kategóriák: Vásárlás - 5 komment
Hol is tartottam? Nem érek rá blogot írni, és egyébként sem történik velem semmi olyasmi, ami hírértékében versenyezhetne a kormányválsággal. Whatever. Szóval már középiskolás hippikoromban is a trapézfarmerok tetszettek, illetve azok álltak jól, persze, nem lehetett kapni, turkálókban szereztünk egyet-egyet. Aztán szép fokozatosan egyre bővülni kezdtek a nadrágszárak, és az elmúlt néhány évben bármelyik plázában bőven válogathattam trapéz- vagy egyéb bő szárú nadrágokból. És már az elejétől kezdve, mindig is rettegtem, hogy ennek egyszer vége szakad. És tessék. Múlt héten elindultam őszi gatyát venni. A Zarába. Az összes nadrág szűkített szárú. Ó, ne! Ijedten szaladtam át a Paris butikba. Szűkített szárú. Nem baj, gondoltam, a Promodban biztos lehet bízni, amióta Magyarországon megnyitottak, mindig bő szárú nadrágokat árultak. Szűkített. Orsay. Szűkített. Senkit nem zavar, hogy a szűkített szárú nadrág kevés kivétellel mindenkinek idiótán áll? Hol fogok ezentúl ruhákhoz jutni? Most megint, harmincéves fejjel, évtizedekig turkálókban kell vásárolnom? Amíg vissza nem jön megint a trapéz? Vagy varratnom kell a nadrágjaimat?

Egyébként (noiznak köszönhetően) dr. House-t nézünk eredeti nyelven, valamint statisztika és kutatásmódszertan és irodalomkutatás kurzusokra járok, valamint önismeretbe és pszichoterapeutaképzésbe és mozgásterápiás sajátélménybe. Mármint, ezek miatt nem érek rá edzeni járni, és ezért nem férek be a tavalyelőtti gatyáimba és kell újakat vennem, illetve ezért nincs időm blogot írni sem. 

Eddig beérkezett kommentek: 5

Huhh,a nadrágprobléma engem is érint!Gyűlölöm a szűk szárú farmerokat.Ráadásul a zsebpénzemből csak a piacon tudok vásárolni,és onnan is kezdenek eltűnni a trapézgatyák!Úgyhogy mostantól nagyon-nagyon vigyázok a nadrágjaimra:)

ó jaj és jaj és jaj. legalább répa fazonúak? :o (én is nadrágvásárlás előtt állok, és a promod a listámon lett volna..)

Próbáld meg a Mustang valamelyik üzletét. Nagyjából egyforma fazonokat árulnak évről-évre. Szarnak a divatra, szerencsére.

alie: hello, hát veled meg mi van? nem írsz valami új helyen blogot, amit még nem találtam meg? a promodban csőnadrágok vannak, egyenes szárral, vagy olyanok, aminek össze lehet húzni vagy gombolni az alját szűkre.



Ehhez a bejegyzéshez nem lehet hozzászólni.

Keresés

Kiemelten

Yummie az isten! Majdnem.

Kapcs-ford

Isolde levelezik veletek néha

Jó ügy



Ide is írok néha

Mások

Utolsó kommentek

Kategóriák

Archívum

Egyéb