#140

2004. december 7. 15:46 - címkék és kategóriák:
Pont egy hete költöztem el az albérletemből, azaz dobozokba csomagoltam, és két tagbaszakadt fiatalembernek fizettem a cipekedésért. Egy akkora kamionnal jöttek, hogy kishíján nem fért be a Zichy Jenő utcába ( a "kishíj" jelen esetben valóban néhány centimétert jelent), és elvitték tizenkilenc dobozomat, két táskámat, két szőnyegemet, CD-állványomat és fotelomat a húgom albérletébe. Itt a szoba közepén szállásolódnak el ideiglenesen, amíg a lakásomban a lakásfelújító brigád különféle alkalmazottai randalíroznak, én pedig pasimnál szállásolódom. Egy hete, élettársi kapcsolatban, és erre vonatkozott Charles lenti megjegyzése, ugyanis barátságunk 13 éve alatt először hallott rólam ilyesmit. Még sosem laktam pasival.
Nem igaz, mert gyermekkoromban apukámmal laktam, később úgy kétszáz huszonéves fiatalemberrel osztottam meg a kollégium épületét, egy ideig Hajnalka táncoslábú exével is sikerült életközösséget alkotnom az újpesti panelban, de... Olyat, hogy három bőrönddel távozom a kiürített albérletből, majd a jól ismert címet közölve a taxissal, hátradőlve hallgatom a rádióból szóló Ace of base-t, míg végül ruháimat az előszobában ledobálva szállásadóm fürdőkádjában landolok - ilyet most csináltam először. Különös tekintettel arra, hogy adott időpontban szállásadóm is éppen a fürdőkádjában tartózkodott.
Happily ever after.

#139

2004. december 6. 13:39 - címkék és kategóriák:
Úgy különben élek és virulok. "Te aztán extrém csaj vagy" - mondja az előbb Charles a telefonba (egyébként azért hívott fel, mert harmadszorra is összefutott az Amszterdamban megismert Pistivel az unikumgyárból). - "Vagy 100 % szingli, vagy 100 % pöffeszkedőcsaládos."
És tényleg.

#138

2004. december 2. 15:49 - címkék és kategóriák:
Jézusom, miért?Ne...

#137

2004. december 1. 15:54 - címkék és kategóriák:
Read this.

#136

2004. december 1. 8:40 - címkék és kategóriák:
Mint utóbb jólértesült karbantartónk tájékoztatott, egy gyárkéményt vagy mit robbantottak fel előre tervezetten. Persze, addigra mi már felhívtuk az összes szeretteinket, hogy élnek-e,
« Elejére | Újabbak

Keresés

Kiemelten

Yummie az isten! Majdnem.

Kapcs-ford

Isolde levelezik veletek néha

Jó ügy



Ide is írok néha

Mások

Kategóriák

Archívum

Egyéb