2004. szeptember // isolde

#56

2004. szeptember 30. 15:51 - címkék és kategóriák:

Tegnap végül úgy döntöttem, akkor is elmegyek aerobicozni, így majd' fél év után, ha cigánygyerekek potyognak az égből, bár elég nehéz volt keresztülvinni a tervet, de sikerült. Végül öt perc késéssel beállítottam az edzőterembe, ahol meglepődve fedeztem fel Kolléga Szöszijét a barátnőjével.
Álljunk meg egy kicsit. Nők közötti versengés. El akarom én csábítani a Kollégámat? Ugyan, kérem. Versenytársam nekem a Szöszi? Véletlenül sem. Féltékeny vagyok én a Szöszire? Dehogy, nem szebb vagy okosabb nálam. És mégis. Szöszi jelenléte az aerobicórán valamiért arra ihlet, hogy fél év kihagyás után hibátlanul végigcsináljam az edzést, egyetlen gyakorlatot sem kihagyva, magasított steppaddal, arcomon a profik kissé unatkozó-ábrándozó arckifejezésével, mint aki amúgy a tengerészgyalogság edzéseire jár, csak most beugrott egy kicsit lazítani.
Meg kellene kérnem, hogy járjunk együtt edzeni :-)

#55

2004. szeptember 30. 15:42 - címkék és kategóriák:

Köszönöm a kérdésemre érkezett összesen huszonkét válaszlevelet. A "hexencsusz" (népies), helyesen "hexensusz" (az értelmező szótár ezt sem ajánlja), még helyesebben "Hexenschuss" idegzsábát, lumbágót, vagyis nyilalló deréktáji fájdalmat jelent. A német szóösszetétel szó szerinti jelentése boszorkánylövés vagy boszorkánydöfés, hiszen a lumbágó a tudomány mai állása szerint is szemmel verés eredménye. Egyes apokrif elméletek szerint a hexencsusz valódi oka az egész életen át folytatott ülőmunka, konkrétabban a seprűn elfoglalt gyakori ülő testhelyzet. Ez utóbbi elmélet még bizonyításra vár, mindenesetre jobb óvakodni a derékfájásra panaszkodó hölgyektől...

#54

2004. szeptember 29. 0:10 - címkék és kategóriák:

Two more things:
1. Szerintem ez félelmetes.
2. Mi az a hexencsusz??
Utóbbi kérdésre gyermekkorom óta nem kaptam választ. Kérem, a szó eredetét ismerők ne habozzanak azt velem is megosztani.

#53

2004. szeptember 28. 21:03 - címkék és kategóriák:

Bár az olvasásnak jót tesz a téli depi, véletlenül megvettem Stanislaw Lem: Solarist, az például egy nagyon jó könyv: sokkal nyomasztóbb, misztikusabb és érdekesebb a filmnél, ráadásul meglepetésemre a könyvben semmiféle, a filméhez hasonló végkifejlet nem szerepelt. Most meg az Esővárost hordozom (Bánki Éva nevű nő írta), skydisco nekem adta ajándékba, egyelőre borzasztóan idegesít, hogy 1. Már az első jelenet Száz év magány-nyúlás, 2. Annyi különbséggel, hogy határon túli magyarokról szól, 3. Ráadásul nem szimpatikusak a szereplők. Azért kap még esélyt, nagyon ritkán teszek le könyvet féligolvasottan, mint ahogyan filmről is ritkán jövök ki. Például Kafka: A per és Eric Rohmer: Claire térde. A Claire térdét a soproni mozi kamaratermében néztem, összesen ketten voltunk a nézőtéren, anyám meg én, és anyám már a film negyedénél pedzegetni kezdte, hogy ha most elindulunk, még hazaérünk a Dallasra. Hazaértünk.

#52

2004. szeptember 28. 20:40 - címkék és kategóriák:

Meg érzem, ahogy kezd kitörni rajtam a szezonális depresszió, egyelőre a hangulati elem nélkül. Legszívesebben napi húsz órát aludnék, és a fennmaradó időben olasz tésztaételeket kajálnék csillis forró csokival; a levert hangulat, a megnövekedett alvásigény, és az eszement szénhidrátéhség pedig a téli depresszió tünete. Tegnap megjegyezte az egyik ápolónő, hogy híztam, majd röpke habozás után hozzátette, hogy "jól áll", hát szerintem nem. A téli depressziómra az egyetlen bevált orvosság a sportolás, és van aerobicbérletem, csak valahogy sosincs időm, és mivel rossz kedvem nincs, nem vagyok elég motivált elkezdeni. De megígérem, hogy ha hetven kiló fölé hízok, befestetem a hajam. Ha dagadt leszek, legalább legyek dagadt szőke, nemigaz?

#51

2004. szeptember 28. 19:09 - címkék és kategóriák:

A romantikus este (a szilváslepényes) persze remekül sikerült, gyertyafényes vacsi romantikus társalgással (melyik régi soproni játszótéren melyikünk melyik mászókára mert felmászni és melyikre nem), gyertyafényes-romantikus szex. Na jó, a kettő között persze azért elrohantunk a westendbe megnézni egy horrorfilmet. Sajnos, a Falu volt az. Ilyesmi. Amikor kiderült a csattanó, egy csomó ideig izgultam, hogy istenem, neee, ugye félreértem, nem lehet ennyire gagyi... Kár, azt hittem, igazi jó ijesztgetős-misztikus horror lesz. Mondjuk, egyszer megijedtem, amikor a rémisztő erdőben egyedül heroizáló vak tinédzserlány beleesett egy kurvanagy gödörbe, de aztán kimászott és hepiend.

#50

2004. szeptember 28. 11:51 - címkék és kategóriák:

Különben pontosan emlékszem a pillanatra, amikor eldöntöttem, pusztán elméleti síkon, hogy Pöffeszkedő Családos akarok lenni.
A fodrászom, Emese tehet róla, amúgy rendkívül értelmes csaj, és hajfestés közben elmesélte, hogy éppen manapság végeztek a lakásfelújítással. A lakást szülőktől kapták, de teljeskörű felújításra szorult, ezért az utóbbi években a pasijával csak "értelmes" ajándékokat vettek egymásnak, úgy is, mint tíz liter beltéri falfesték szülinapra, öt négyzetméter lemosható csempe karácsonyra, rozsdamentes acél csaptelep Valentin-napra stb. Lassan végéhez közeledik a folyamat, ezért néhány hónappal ezelőtt a baumax katalógusról áttértek az ikeára és media marktra, Emese pedig rengeteget dilemmázott, hogy mikrót vagy kenyérsütőgépet vegyen az emberének. Végül a kenyérsütőgép győzött, azóta hősünk remek kifliket és zsömléket süt.
És ekkor. Én. Hajammal Emese ollója közt ráébredtem. Hogy elég volt a vándorlásból és építeni akarok. Hogy bár eddig szinglinek tekintettem magam (még akkor is, amikor volt pasim éppen), és utazásra költöttem a pénzem, most már saját lakást akarok és normális kapcsolatot. Hogy ha végignézek az életemen, azt akarom látni, hogy valamit létrehoztam, felépítettem; nem pedig csak azt, hogy mennyi örömet szereztem magamnak. Eleget szórakoztattam magam, most már komoly dolgokat akarok csinálni. Igaziakat.

Tegnapelőtt este persze csomót röhögtem magamon, illetve találkozásomon a woolfi dilemmával. /Virginia Woolf: Saját szoba c. könyvében nagyjából azt fejtegeti, hogy családanyák egészen ritkán írnak magas irodalmat, köszönhetően a tomboló hímsovinizmusnak, a butító házimunkának, valamint egyes feltételek (pl. saját szoba) hiányának./
Szóval, hazaérek vasárnap délután. Este átjön a pasim, addig még van másfél órám. Addig pont epilálhatom a lábamat. Vagy addig pont befejezhetem a novellámat végre, már tudom, hogyan. Anyám csomó szilvát küldött - addig süthetnék szilváslepényt. Hm. Dilemma.
És mit tesz végül isolde? Rendes cosmogirl módjára szőrtelenít? Rendes kékharisnya módjára novellát csiszol? Nem, nem. Győztes a szilváslepény. Amelyben azért nyomokban felfedezhető ugyan némi cosmogirl-életfelfogás (édesítőszerrel és rozsliszttel készült übertrendi fitnesslepényről van szó) meg némi kreativitás is (saját recept finn eredeti alapján), de azért valljuk be... A szilváslepény-sütögetés az szilváslepény-sütögetés.

#49

2004. szeptember 24. 13:50 - címkék és kategóriák:

Relatíve visszafogott házibuli volt egyébként a tegnapi, csak Charlessal cseréltünk ruhát egy kevésbé józan pillanatban, aztán azt játszottuk, hogy én vagyok a férfi, ő meg a nő. Nagyon jól csinálta (lééécccii masszírozd meg a hátamaaat), én kevésbé, aztán visszacseréltük, és már hajnali háromkor otthon voltam. Lassan feltalálhatná már valaki a másnaposság és a nátha ellenszerét, más bajom nincs.

Azt hiszem, a szoba falát meleg halványsárgára akarom kifestetni, a konyhát meg valami terrakotta-színűre. Téglaszínűre. Vagy mi az a szín. Tudtok valami okot, amiért egy konyhának nem lehet ilyen színe? (Még nem bírálták el a hitelkérelmemet.)

#48

2004. szeptember 23. 16:01 - címkék és kategóriák:

Nem akartam hogy ősz legyen megint itt
érjen gyümölcs savanykás íz utol
fordult az út de a fák most behintik
hosszú nagyon indulni ez a tél
ne érjen itt inkább vigyél magaddal
ha fordul is ha érni kell hát érjen
véget múljon mi integet marasztal
el végleg és most ne rajtunk ne tétlen
múljon levél varázslat hogy lehulljon
rólunk mi tart még - vissza nem találhat
magába út hogy útrakelni tudjon
csak úgy léphet mint víz színére lábam

Tóth Krisztina: Balaton (részlet)

#47

2004. szeptember 23. 15:45 - címkék és kategóriák:

Tegnap megnéztük az I, robot c. filmet. Előrebocsátom, hogy átlagos kisvárosi nő vagyok, aki olvasott ugyan Asimovot életében, de nem sokat; aki igénytelen, hollywoodi trash-horrort és tinédzsersekszpírt néz; aki általában képtelen megkülönböztetni a jó filmet a rossztól. Na, ez a film, ez minden határon túlmenően, sírnivalóan, felháborítóan, brutálisan, nevetségesen rossz. Érdemes megnézni, komolyan. Asimov-rajongók azért tartsanak maguknál egy vagy két levél Xanaxot. Bocsássuk meg a filmnek, hogy tökéletesen zavaros és logikátlan alapsztorirra épül. Csodáljuk meg a filmtörténet legborzasztóbb párbeszédeit és Will Smith "csukáját". Értékeljük, hogy bár alapvetően sci-finek szánták a filmet, mégis szerepel benne nigger nagymama, aretha franklin hangja, cirmos cica, markológép. Ne akadjunk fenn olyanokon, hogy miért a nyomozó a legbutább szereplő az egész filmben. Jó. De könyörgöm, egy robot nem hal meg attól, hogy eltörik a nyakát! Egy robot nem hal meg attól, hogy behúznak neki egyet!! Nem láttátok a Terminátort? Egy robot nem kacsintgat! Egy robotnak nem kell hanyatt feküdnie ahhoz, hogy a robotpszichológus analizálja! Egy robotot nem úgy kell kivégezni, hogy beadunk neki injekcióban gyilkos szérumot! És egyébként is! Miért világít pirosan a gonosz robot? Miért húz el négy (vagy öt?) alakzatban repülő harci gép a felhőtlen, kék égen közvetlenül a világ megmentése után? Miért kell a robotnak kezet fognia Will Smithsel?? Miért kell utána filozofikus elmélkedése közben a homokban hagyott lábnyomait mutatni??
Szerintem a második részben legyen robotlány is, és szeressen bele a Will Smithbe.

Egyébként leadtam a hitelkérelmet. Odamentem a bankba a lila rózsamintás dossziémmal, és legnagyobb meglepetésemre azt mondták, rendben, nem hiányzik semmilyen papír, minden a legnagyobb rendben, azt a huszonöt rugót meg tegyem csak el, nem kell hitelbírálati díj, akció van. Klassz. Aztán kijöttem, átmentem az utca túloldalára, és befestettem a szempillámat.

#46

2004. szeptember 21. 19:42 - címkék és kategóriák:

Depressziós vagyok ma, délutántól kezdve, nem tudom, miért. Rossz idő van, hideg van, ennél már csak hidegebb lesz, nincs egy normális ruhám, ami van, az nem jön rám, dagadt vagyok, nincs pénzem, mindig le vagyok maradva a feladataimmal, fáj a hátam, azt hiszem, kukacokat fogok enni.
Vettem egy zacskó forrócsokiport. Gondoltam, rumos forrócsokit fogok inni a fürdőkádban és nem fog segíteni az sem.

#45

2004. szeptember 21. 16:38 - címkék és kategóriák:

Aha :-)

#44

2004. szeptember 20. 17:02 - címkék és kategóriák:

Szoval nekem az anyam par evvel ezelott lenyulta a biciklimet, lejjebb allitotta az ulest meg a kormanyt (o 156 cm, en meg 171), es nem engedi meg, hogy elhozzam Sopronbol.
Azon kisebbseg, akinek a csaladjaban nincsen hasonlo trauma, megteheti, hogy felvonul. A hasonloan nehez gyerekkoruak meg legalabb ne autozzanak. Csak egy napig. Lecci.

#43

2004. szeptember 18. 17:48 - címkék és kategóriák:

A pasim meg váratlanul meglátogatott ügyeletben, és fügét meg szőlőt hozott. A Rovinji Ízek-akció. Fincsi.

#42

2004. szeptember 18. 12:34 - címkék és kategóriák:

És amiről eddig nem meséltem.
Illetve, sokat, de az utóbbi napokban babonából hallgattam róla. Most viszont unatkozom/grafomániás vagyok/mérhetetlen intelligenciám felülkerekedett a sötét babonaságon (kívánt rész aláhúzandó), úgyhogy elmesélem, mi a pálya.
Utoljára valahol itt hagytam abba: a napfényes péntek délutánon, amikor jóképű, fiatal, hipomán ingatlanos vonszol végig a városon, igénybe véve a BKV szinte összes járműtípusát (a sikló és a libegő is kimarad).
Már szombaton kezdem észlelni magamon a tüneteket, de vasárnap délutánra már egészen kifejezetté válnak: gondolatban eltervezem, a sárga melyik árnyalatára fogom festetni a falat; a pasimat séta ürügyén a ház elé hurcolom; Göri parkettacsiszolójának telefonszáma után érdeklődöm. A tények is mellette(m) szólnak. Hétfői ügyeletben aztán megálmodom, hogy na jó, még egyet megnézek (asszem, a tizennyolcadik), de ha az sem, akkor ez.
Kedden éppen ügyelet utáni zavarodott állapotomban ebédelni támogatnak a kollégáim, amikor hív az Ingatlanügynök: a lakás elkelt. Megbeszéljük, hogy na jó, akkor megnézzük a betervezettet, meg még a József utcát, aztán több ajánlatuk nincs. Nézegetek a neten, egyik sem jó, ami érdekes, azt meg már mindet láttam, de komolyan, nem viccelek.
Délután ismét felhív, hogy egyelőre mégsem tudtak megegyezni, vevő és tulaj, úgyhogy esetleg enyém lehet a lakás, ha nagyon gyorsan cselekszem, azaz most azonnal. Megbeszélünk egy találkát az eladóval, előtte még elrongyolok a bankba, ugyebiztoshogymegkapomahitelt. Randizunk tulajjal, aki velem egyidős, angoltanár, győri fiatalember (említett város valahol nagyon beleakadt a karmámba), szimpatikus, részletek tisztázva, kanapé megy, konyhabútor marad, előszerződés aláírva.
Beszervezem Schwarz kékszemű haverját ügyvédnek, hétfőre ad időpontot, a csütörtök délelőttöt pedig a bürokráciára áldozom: földhivatal a Lurdy-házban (10 perc alatt odaadják mindkét tulajdoni lapot), földhivatal a Budafokin (kettő óra és 1600 forint árán megígérik, hogy jövő héten már csak kb. ugyanennyit kell sorbaállnom a térképmásolatért), dékáni hivatal a szokásos morc nénikkel, miközben nagyanyám félóránként felhív, hogy újabb, a médiából, illetve az ismeretségi körből szerzett lakásmaffiás igaz történetekkel, illetve megtörtént esetekkel szórakoztasson.
Itt tartunk most.

#56

#55

#54

#53

#52

#51

#50

#49

#48

#47

#46

#45

#44

#43

#42

Keresés

Kiemelten

Kapcs-ford

Jó ügy

Ide is írok néha

Mások

Kategóriák

Archívum

Egyéb